Hannah & Aveline "Bajban ismerszik meg az ellenség!"

Megvárva míg leszáll az éj a kastélyban ténfergek, ám ahogy üt az óra illaberek nádakerek, ott sem vagyok csak könnyű lépteim nyomát láthatod. Az erdőt elhagyva a fenyves felé veszem az utam, tudom hogy nem kéne, tisztában vagyok a törvényekkel, de nem akarok mindig ugyanott vadászni. Végső soron csak levegőre van szükségem, ezért gondolom úgy hogy a fenyves és a hegy lába jó helynek számít. Minden egyes rezdülésre figyelek és olykor fel is kapom a fejem, múlt éjjel sikerült egy angyalt is elkapnom, fel vagyok egészen töltve. Egy vén fenyő közepéig mászom csak fel, onnan süttetem arcomat a holddal. Mélyen magamba szívom a levegőt holott szükségem sincs rá. Lehunyva szemeimet a törzsnek dőlök, elgondolkozom azon miért is jó, hogy királynő vagyok. Értelmét nem látom Nathan meg olyan makacs mint kettő másik és sosem lehet tudni mire gondol. Kezdem magam rosszul érezni mellette. Míg gondolataim elkalandoznak fülem éber és furcsa zajt is hallok, le kell hogy nézzek, így kipattannak szemeim, a földet és a bokrokat kémlelem, míg meg nem látom amit nem akartam, egy bundát, méghozzá királyit... Felszisszenek, az éjszakai kóborlásnak lőttek. Viszont ha biztonságosan akarok hazaérni, jobb lesz eltűnni míg csak egyedül van, a királyi bunda nem jelent semmi jót...

Tekintetem az erdőt lesi. Éhség. Mardosó éhség. Vadászni jöttem. Azonban minden jel arra mutat, hogy valami elriasztotta az állatokat. No, nem mintha nem hívhatnám magamhoz őket, de úgy elveszne a vadászat élvezete, ráadásul egyáltalán nem lenne fair. Én korrekt játékos vagyok, még akkor is, ha csak úgy a magam módján. Lassanként egy undorító szag kúszik az orromba. Prüszkölök is egyet, majd a nyomon elindulok. Ilyen gusztustalan szaga csak a vámpíroknak van. Nem a bajt keresem, csupán megmutatom neki, hol a helye. Ha én vadászok, errefelé ne járkáljon semmiféle vérszívó. Elrontotta a vacsorámat, hát mégis mit képzel? Lassan közelítek a fák között, párnázott tappancsaimmal épphogy csak érintve a földet, hamarosan egy fánál találom magam, ahol hatványozottan jelen van a szag. Felpillantok, azonban nem tudom kivenni, hogy ismerem-e: csupán két cipőtalpat látok. Hát ez aztán már igazán nem járja! Még a fára is felmászik, nehogy elérjem? Szitkozódva vedlek át emberi alakomban, majd felöltve azt, anyaszült meztelenül elkezdek mászni a fán. Hát, ez ilyen. A ruhák általában nem változnak a méreteimhez, meg viszonylag ritkán s szorulok rájuk. Bárki is ez, egyébként is örülhet, hogy ilyen szép, szálkás jószágot láthat, mint én.

Azt a kórságos mindenét, csak észrevett az ordas, persze tudom hogy nem tettem azért, hogy ne találjon meg, de mikor alakot vált és anyaszült mezítelenül kezd felém mászni... Na ne! Nem bírom a nudizást! Felpattanok és pechemre tovább kell másszak, mert én ugyan nem várom itt meg, ha felsegg ha nem akkor sem akarok vele beszélni. Ugyan a fa tetején meg kell hogy álljak, így csak-csak be kell várjam, mélyet sóhajtok. Hogy nekem miért kellett pont ma, pont ide és pont most jönni... Lekezelő szemforgatásba kezdek magam iránt, és ha tükör lenne előttem akkor a végén kinevetném magam. Lényegében hogy nincs jobb ötletem, az utolsó ág előtt lenyújtom a kezem.
-Segíthetek kisasszony?-hangom gunyoros és megvető, utálom a farkasokat és a bűzük olyan orrfacsaró néha. Kiölteném a nyelvem ha tehetném, de még a végén le találja harapni.

Amint felém fordul a lábak tulajdonosa, ismét prüszkölni szeretnék, ez azonban jelen alakomban meglehetősen hülyén nézne ki, így csak egy fintorral jutalmazom őfelsége jelenlétét. Nem tudom, hová akar mászni, felfele nem lesz vége a fának, de hát a vámpírokat senki sem az eszéért szereti. Viszont ha nagyon szeretné, szívesen lehajítom a fa tetejéről. Látom rajta, hogy zavarja a meztelenségem, de hát ez engem hol érdekel!? Nem szokásom hátizsákkal loholni az erdőben, csak hogy ővérszívósága kényelmesebben érezze magát. Biztos zavarja, hogy ennyivel jobban nézek ki. Megértem.
-Megzavartad a vadászatomat. De te is lehetsz a főfogás, ha arra van esetleg óhajod. Szívesen feltálallak roston, kis zöldkörettel. – Végre megáll, majdnem a fa tetején. Nahát! Milyen szép itt a táj! Idilli háttér lenne a halálához. Sokkal jobb, mint amit valójában érdemel. Élősködő kis pióca.

Bár elrepülhetnék, bár a denevér alak használata lehetne a képességem, már itt sem lennék. Sajnos szégyen a futás, de fusson a hóhér, én mászok alapon a fa teteje felé veszem az irányt, ugyanakkor Ordi meg utánam tök csupaszon. Végül hozzá kell szóljak, mert nem vagyok kő tuskó. Ugyanakkor a válasza cseppet sem tetszik.
-Ordi figyelj, semmi kedvem a vacsorádnak lenni az ezüst ékszereim nélkül.-pillámat rebbentem felé gúnyosan, majd egy laza mozdulattal a fa tetejére lendülök. Onnan pislogok rá szúrós szemmel.
-Igazán figyelmen kívül hagyhatnál egy magányra vágyó királynőt.-morgom az orrom alatt, majd minden figyelmem leköti kecses egyensúlyozásom. Nem élvezném ha megharapna, fiatal vagyok még!

Természetesen, ha már így elriasztotta az összes vacsorámat, utánamászok, ami a jelek szerint neki egyáltalán nem tetszik. Csak tudnám, miből gondolja, hogy ez érdekel engem!? Hallom a szavait és lenéző mosollyal csóválom meg a fejem. Hogy lehet valaki ennyire buta? És ennyi ésszel miért van szabadlábon? Úgy látszik Drakiéknál már bárkiből lehet főmufti, csak egy kis lábtárogatás kell hozzá. Persze, mit ivártam tőlük?
-Hát én aztán nem tehetek róla, hogy felkészületlenül mész mindenhová. és csak hogy tudd: szürke. - persze tisztában vagyok én azzal, hogy az ostoba emberek milyen jelentést társítottak még az ordas szóhoz. Én azonban farkas vagyok és egyrészt kikérem magamnak, másrészt nem degradálom a saját fajtámat ilyen agyatlan jelzőkkel. Végül nem sokkal Drakuláné alatt kinézek egy vastagabb faágat és lovaglóülésben elhelyezkedem rajta.
-Hát nézd. Nyugodtan elmehetsz. Elriasztottad az összes vadat a környékről, nehogymár ehhez nekem tapsolni kelljen. Ez is csak azt jelzi, hogy mennyire természetidegen és gusztustalan vagy. Ráadásul csúnya is. - Na jó. Az utóbbit csak azért tettem hozzá, mert nőből van ő is és tudom, hogy vérig fog sértődni rajta. De hát mit tegyek, ebben a testben nem tudok akkorát harapni. Ellenben eljött az a pillanat, amikor úgy érzem, hasznát veszem a képességeimnek és telepatikus hívójelet küldök néhány ragadozó madárnak.